b u r n i n g desireship

Sense and Sensibility

Irene/Mycroft Au(Myrene?): Ahol  miután Sherlock kitalálta a kódot, Irene-t egy speciális-titkos magánzárkában őrzik, és Mycroft meglátogatja… Hát ömm, nem lett a legjobb, de első Sherlockos fanfictionom, így kérném erre való tekintettel a megbocsátásotokat ^^ (És higgyétek el, lesz ennél rosszabb is...) A cím meg no comment, tanulás meg lasagna falás után nem fog túl jól az agyam. - Oh, ön fogyott, Mycroft! – Ezek voltak az első szavai Irene-nek Mycrofthoz, aki elegáns léptekkel lépett be a kis szobácskába, ahol a magányos, rácsozott ablakon keresztül beáramló fény megvilágította a porszemek komor táncát. Az őr bizonytalanul a férfira nézett, aki viszont csak bólintott, és lassan bezáródott az ajtó, kettesben maradtak. Mycroft lustán körbefuttatta tekintetét a zárkán. Az egyedüli fényforrás egy kis ablak volt, meg egy hosszúkás lámpa a plafonon, ami viszont minden nap este hét órától tizenegyig van felkapcsolva, így késő délután még nem égett. Szegényes volt a berendezés. Egyedül egy ágy volt a sarokban, aminek a végét érte a fénysugár, a többi része a szoba nagy részével egyetemben homályba burkolódzott. - Nyugodtan foglaljon helyet, én az ágy felső részében ülök, ha esetleg nem tudta volna merre is vagyok. Igazán szólhatna az embereinek hogy nem tesz jót a szememnek ez a sötétség. - Majd szólok az érdekében. – Mosolygott haloványan, és leült a kemény matracra. – Hogy bírja? - Ahhoz képest hogy tudom soha az életben nem jutok már ki innen, egész jól. De hagyjuk a fölösleges terelést, és térjen a tárgyra, miért van itt? Amennyire számolni tudtam már vagy hat hónapja itt vagyok, és az alatt egyszer sem látogatott meg. Történt valami? – Irene érdesen felköhögött. - Nem ülne előrébb kérem? Szeretem látni azt akivel beszélek. – Tért ki a kérdés elől Mycroft, és Irene előrébb húzódott. Nem volt rajta smink, az arca beesett volt, és a szemei alatt lila karikák éktelenkedtek, de Mycroftnak még így is elállt a lélegzete tőle. Egy rövid, combközépig érő rövidnadrágot viselt egy feszes pasztell kék ujjatlant pólóval, és a haja selymesen omlott le kétoldalt.  - Nem vagyok a legjobb formámban mint láthatja. – Nevetett fel keserédesen. – De visszatérve, még mindig várom a válaszát. - Ömm… - Habozott, és igazította meg az öltönyét, majd tenyereit visszafektette a térdére– nem volt különösebb okom rá. - Hiányoztam magának? – Vigyorgott vidáman és egyik kezével végigsimított Mycroft kézfején, aki belebizsergett az érintésbe, de durván elhúzta a kezét tőle, és felállt. - Micsoda képtelenségeket állít! Egyszerűen csak féltettem, hogy a magányba belebetegszik, és ezért látogattam meg, de így utólag tényleg balgaságnak tűnik! Én idióta! – Emelte fel a hangját Mycroft, és szólalt meg pöffeszkedve, mire Irene sebesen felállt és közelebb ment hozzá. - Maguk Holmes kölykök mind olyan makacsok, még saját maguknak is alig merik beismerni mit is éreznek, nem hogy másnak! - Maga aztán bizonyosan jobban tudja, mi? Na akkor mondja meg, mit érzek? – Dühöngött Mycroft kijőve a sodrából, és már csak olyan tíz centi választotta el őket egymástól, mindketten ingerülten lihegve álltak ott szemtől-szemben. - Mivel még saját magát sem ismerte ki ilyen téren, így ezt nem mondhatom meg, viszont azt igen, hogy én  hogy érzek és lehet hogy ezzel segítek magának is eldönteni akkor hogy is érez és talán ez lesz erre az utolsó lehetőségem így élek vele. – Suttogta lágyan Irene, majd magához húzta Mycroftot és erőteljesen megcsókolta, egyik kezével a hajába túrt míg a másikkal a nyakát ölelte át. Mycroft eleinte megilletődve állt ott, de aztán átadta magát és viszonozta a csókot. Egy olyan érzés kerítette hatalmába amit eddig soha nem tapasztalt, de tetszett neki. - Uram, ömm… - Nyitott be az őr kelletlenül, mire Mycroft és Irene gyorsan szétváltak. - …Azt mondta szóljak ha fél lesz, és ömm, fél van. – Sütötte le a szemét az őr, és mindketten egymásra néztek, majd elvigyorodtak. - Rendben, khmm, köszönöm hogy szólt. Akkor indulhatunk. – Váltott vissza az eredeti diplomata hangnemére, de még visszapillantott Irene-re. - Majd nem sokára megint meglátogatom. – Mondta komoly arckifejezéssel, de egy halvány mosoly átfutott az arcán, mire a nő is felkacagott. - Sok szeretettel várom majd magát. – Pukedlizett szemtelenül, mire Mycroft is felnevetett, és jókedvűen, meg kissé bozontos hajjal indult el a Sherlock-al való találkozójára.