b u r n i n g desireship

Gods and Monsters

Songfic, Destiel. Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy rettenetesen nyálas lett. Ez még a fluff-on is túlmegy szerintem. Ja, meg nem is lett a legjobb, nem hiszem hogy így kell songfic-et írni, de ez ilyen egyéni lett. A zeneszám... igen, ez is Lana szám, de ő csak egy a jó pár kedvencem közül. „In the land of Gods and Monsters, I was an Angel…” - Cas, menj! – Üvöltötte Dean, miközben a rá és Samre támadó démonok ellen küzdött. Több helyről vér folyt belőle, és már ki volt fáradva mint ahogy Sam is, de Castiel volt a legrosszabb állapotban. Kimerítette a démonok elleni küzdelem minden erejét, már csak annyi volt benne hogy el teleportáljon és ott felerősödjön, de nem volt képes ott hagyni a fiúkat. Csak feküdt és nézte ahogy küzdenek. - Dean… - suttogta haloványan Cas… „Screwed up, scared…” - Nehogy itt hagyj… Sam, mit kéne tennem?... Te vagy a legbátrabb és… - Hallotta Castiel a beszédfoszlányokat. Rettenetesen kimerültnek érezte magát, és már csak arra vágyott, hogy alámerüljön a tollak mély, ragyogóan fehér mélységébe, de ebben megakadályozták kicsike szárnyai, amelyek Dean hangjából tevődtek össze. Bár azok is lassan elkezdtek halványodni, és már felkészült a zuhanásra, mikor is egy valami, egy szó visszaállította szárnyai szépségét az eredetire. Egy szó, amelyet már Ádám és Éva is ismert, egy szó, ami visszaadja a lélek ragyogását, egy szó… - Szeretlek… „You got that medicine I need… Liquor, Love give it to me slowly…” - Cas, rohadtul aggódtunk miattad! – Ölelte át a vállát vidáman Dean, miközben kiruccantak egy közeli kocsmába, és a bárpultnál iszogatták az italukat. - Én is féltem Dean, kimerültnek éreztem magamat, és csak pihenni akartam volna, de… - De mi? – Kérdezett rá, és mélyen a szemébe nézett. Cas gyomra görcsbe rándult Dean gyönyörű zöld szemei láttán. - Segített a hangod a tudatomnál maradni, gondolom azért, mert így érzékeltem hogy van külvilág. – Ködösített Castiel, mert még magának is nehezen vallotta be ezt. - Akkor hát igyunk arra, hogy kitartottál, és itt maradtál! – Mosolygott halványan, koccintottak a poharaikkal, amik hangosan ütköztek össze, majd mindketten lehúzták a tartalmát. - Még egy kört! – Szólt a pultosnak Dean nagy vigyorral a képén… „Put your hands on my waist, do it softly…” - Komolyan azt gondoltam el foglak veszteni. – Könnyezett Dean, miközben Cas a vállára hajtotta a fejét, és úgy táncoltak a rádióban menő lassú zene dallamára. A motelszobában nem volt túl sok hely, így kis léptekkel táncoltak. Dean kezei lágyan simultak Cas csípőjére, ahogy ringtak egymagukban a beáramló holdfény világítása alatt. - Én is Dean. Én is… „Fuck yeah give it to me this is heaven, what I truly want…” - Dean… - kezdte el halkan Castiel, miközben mindketten az impalán feküdve szemlélték a csillagos égboltot. - Igen Cas? – Kérdezett vissza, és oldalra fordította a fejét. - Dean, te tényleg szeretsz engem? – Mélyen a szemébe nézett, és úgy várta a választ. „Az nem csak egy hallucináció volt” – hitegette magát Cas. - Ha nem kedvelnélek, akkor nem itt lennénk. – Mosolygott rá. - Én nem ezt kérdeztem Dean. Szeretsz? – Kérdezte meg megint, és elkezdett fájni a belseje, a lelke,  attól, hogy Dean kikerülte a kérdését. - Igen Cas, szeretlek, de tényleg. Rohadtul szeretlek. – Ezek voltak a legőszintébb szavak, amiket Castiel valaha is hallott a szájából, de a tekintete, az a mélységes zöld tekintete volt a legőszintébb, őszintébb a szavaknál is, amelyek most visszhangoztak az elméjében. Dean arca egyre inkább szomorúvá vált, ahogy válasz helyett csak Castiel töprengő kifejezésével találta szembe magát. Cas mintha megérezte volna ezt fordult vissza hozzá, és mosolygott rá. - Én is szeretlek Dean. – Dean mintegy végszóra Cas felé kerekedett, és egy utolsó pillantást vetett a prédára, majd lecsapott rá. Dean csókja annál is édesebb volt számára, mivel ez volt az első, igazi szerelmes csókja… „It's innocence lost, Innocence lost…”